Site Overlay

Színházi szereplések

Színházi munkám amilyen bohémnek, és egyszerűnek tűnik kívülről, énekesként legalább annyira megerőltető is, de örömmel csinálom! Nem csak a színpadi technikára kell figyelnem, hanem az ének előadásmódom is hibátlan kell legyen minden alkalommal. Amilyet a karakterem akkor és ott megkövetel!

Teljes Dicsőségben! În plină Glorie!

Írta: Peter Quilter

Egy komédia, mely Florence Foster Jenkisn életéből inspirálódik, aki a történelemben úgy volt elismerve, mint a világ legrosszab szopránénekesnője.

A zene iránti szenvedélye által azonban sikerül, még egyesek rosszindulatú iróniájának következtében is megtöltenie a koncert termeket. Karrierjének csúcspontját New York egyik legnevesebb világszerte kiváló akusztikájáról ismert koncerkomplexumban éspedig a Carnegie Hall-ban érte el. Sikere azonban nem lett volna lehetséges, ha nem állt volna rendelkezésére pénzügyi forrás, illetve az odaadó barátok hozzáállása.

Egy rendkívüli előadadás, amelyben eltűnik a bátorság és a naivitás közötti határ. Egy olyan szereplőről van szó, aki képes mindenről lemondani ahoz hogy az álmát megvalósítsa. Egy humoros történet, mely paradoxális módon történelmet írt és melynek sikerül még a jelenben is hatással lennie.

Szereposztás:

  • Florence Foster Jenkins: Gabriela Codrea
  • Cosme McMoon: Andrian Locovei
  • St Clair: Răzvan Vicoveanu
  • Johnson asszony: Mirela Lupu
  • Dorothy: Lucia Rogoz
  • Maria: Georgia Căprărin
  • Uncle Sam: Ion Abrudan / Alexandru Rusu
  • Viktor Kontratenor: Viktor József
  • Rendező: Cristian Ioan
  • Látvány és díszlettervező: Clara Labancz
  • Fordítás: Dan Mihu
  • Zenei felkészítés: Ovidiu Iloc és Varady Henrietta
  • Táncosok: Ionuţ Şerban, Mara Diniş, Marius Precup, Denisa Benkő, Antoniu Nica, Nadina Urs

Premier: 2017 Február 26

Az előadás időtartama 2 óra 10 perc


XXIX. Nemzeti Vígjáték Fesztivál, Galac – „Fani Tardini“ Drámai Színház, Galac – 2017 Szeptember


ZSÚRDÁN ÚR

Victor Ioan Frunză drámai átírása Jean Baptiste Poquelin Molière “Úrhatnám polgár” és Mihail Bulgakov “Jourdain, az eszement” művei alapján, Rendező: Victor Ioan Frunză

Zsúrdán úr, rendkívűl naív, viszont egy nagyon gazdag ember, de úgy érzi hogy még hiányzik neki egy dolog az életéből: felsőbbrangú személyi eleganciája.

Azért, hogy ebbe a kategóriába tartozzon és hogy haladjon a korral, “barátokra” tesz szert és egy egész tanári hadsereget alkalmaz, hogy megtanítsák őt az illemre és a szokásokra.

Viszont ebből egyértelműen adódik, hogy nevetségessé válik az egész tevékenysége. Természetesen az események úgy alakulnak, hogy lassan “udvari bolonddá” válik és annak is nézik őt a többiek. Azonban amikor a tudatlanság találkozik a műveltséggel nem szűlhet egyebet csak komédiát, amelyen folyamatosan csak szórakozni lehet. Napjaink vígjátéka ez, amely a gazdag tudatlan embert ábrázolja.


Helyszín: Románia, Jurdan úr háza.

Szereplők:

  • Zsúrdán úr, üzletember, pincérfiú: DANIEL VULCU
  • Zsúrdán asszony, felesége, pincérlány: ELVIRA RÎMBU
  • Lucia, lányuk: CARINA BUNEA
  • Claudiu, Lucia szeretője: ANDREI SABĂU
  • Dorimène, hercegnő: GEORGIA CĂPRĂRIN
  • Doran, tanaácsadó a minisztériumban, Dorimene szeretője: ALIN STANCIU
  • Nico, szolgálólány: ADELA LAZĂR
  • Cornel, Claudiu segédje: RĂZVAN VICOVEANU
  • Brânduș, szolgafiú: EUGEN NEAG
  • Zene & színház tanár: PETRE GHIMBĂȘAN
  • Tánctanár: ALEXANDRU RUSU
  • Edzőmester: PAVEL SÎRGHI
  • Filozófia tanárnő: CORINA CERNEA
  • Szabó mester: RĂZVAN VICOVEANU
  • Alin, egyetemista: MĂDĂLIN COSTEA
  • Két szolgafiú: VLAD BULZAN & DOMINIC OLAR
  • Két testőr: SORIN DOMIDE & SORIN PRECUP

Színházi tánckategóriák megosztása a színházban (Közösségi színház: Identitás tánca; Absztrakt balett: A Világ Édesanyja; Napóleon balett; Környezetbarát tánc: Globális felemelegdés; Eskütételi/felavató tánc; Nemzetek balettje):

CARINA BUNEA, CORINA CERNEA, ALEXANDRU RUSU, PETRE GHIMBĂŞAN, MĂDĂLIN COSTEA, GEORGE DOMETI, MIHAELA GHERDAN, EUGEN NEAG, LUCIA ROGOZ, ANDREI SABĂU, ANCA SIGMIREAN, PAVEL SÎRGHI, ALIN STANCIU, RĂZVAN VICOVEANU, ANDA TĂMĂȘANU, DIANA BURCĂ, VLAD BULZAN, DOMINIC OLAR, MARIUS PRECUP, DENISA BENKŐ

Zenekar:

  • Ovidiu Iloc (karmester)
  • VIKTOR JÓZSEF (KONTRATENOR)
  • Dana Baboș (Mezzoszoprán)
  • Hunor Benczédi (Bariton)
  • Gáti Sándor (Oboa)
  • Bogdan Scurtu (Klarinét)
  • Horaţiu Miron (Fagot)
  • György Martyin (Trombita)
  • Albert Károly Szávuly (Harsona)
  • Marius Bulzan (Ütőhangszerek)
  • Tamás Kása (Gitár)
  • Kálmán Nagy (Hegedű)
  • Ciprian Vereş (Nagybőgő)

  • Zene: Ovidiu Iloc
  • Koreográfia: Livia Tulbure-Gună
  • Díszlet és jelmezek: Adriana Grand
  • Rendező: Victor Ioan Frunză

Premier: 2016 Szeptember 25

Az előadás hossza: 2 óra 45 perc egy szünettel

Közösségi csatornáim:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás